A függöny ráncoló is fontos részlet

függöny ráncoló

Nem elég a dolgok egészét nézni, mindig figyelni kell a részletekre is ahhoz, hogy az igényeinknek megfelelő, elfogadható eredmény szülessen. Így van ez a lakástextíliák esetében is, hiszen a legcsodásabb anyag és minta sem érvényesül kellően, ha gyűrött és/vagy nem elég szép az esése.

Például a függöny ráncoló szinte minden esetben elengedhetetlen ahhoz, hogy az ablak elé elhelyezett matéria jól mutasson. Persze vannak kivételek, de a legtöbb áttetsző és sötétítő függöny akkor mutat a legjobban, ha szépen, arányos távolságokban vannak a ráncok.

Ritkán szoktak pontosan akkora textíliát akasztani a nyílászárók elé, ami pont eltakarja azokat. Általában szélesebbet választ mindenki, de ekkor a függöny ráncoló is azonnal szükségessé válik ahhoz, hogy valóban esztétikus legyen a végeredmény.

A függöny ráncoló nélkül maga az anyag, a szín és a minta sem fog eléggé érvényesülni, ráadásul a összhatás is igénytelen lehet, mert úgy fog kinézni, hogy csak úgy sebtében felakasztották az elvileg esztétikai értékkel is bíró eszközt, hiába igazgatja hosszú percekig.

Ugyanakkor, ha nem szeretne a függöny ráncolóval bajlódni, illetve azzal, hogy mindig szépen elhelyezze a textíliákat, akkor ma már választhat más alternatívákat is. Például a doppelroló mindig ugyanolyan tökéletesen fog mutatni, hiszen ez egyforma, kifeszített sávokból áll, amelyek szorosan egymás mellett helyezkednek el és egyáltalán nem fedik egymást.

Tehát a felhelyezést követően, többé nem kell igazgatni, mert mindig hibátlan lesz az összhang. Egyedül a kilátás és az árnyékolás mértékét tudja majd szabályozni, ez azonban nem lesz hatással az doppelroló esztétikai értékére. Akár kizárja az összes fényt, akár beengedné a reggeli melengető napsugarakat, a doppelroló megjelenése változatlanul megnyerő lesz.

Ha pedig az idők során megunná a választott árnyalatot, akkor az easy fix rendszernek köszönhetően, bármikor könnyedén lecserélheti az összes elemet vagy csak néhányat. Fontolja meg a doppelroló rejtette lehetőségeket, amennyiben szereti a praktikus megoldásokat!