Mi az NTAK jelentése?

digitális adatszolgáltatási rendszer

A különböző ágazatok fejlesztése az országon belül kulcskérdés, amennyiben cél a versenyképesség növelése az adott szektorokban. Az Unióba való belépést követően, a szabad piac és kereskedelem, valamint a turizmus egyaránt olyan területek, ahol az egyes országok versengenek egymással. Cél, hogy minél több látogatót vonzzon be hazánk, amihez a természeti felétetlek adottak, hiszen egy valódi kis ékszerdobozban élünk, még akkor is, ha erről gyakran tudomást sem veszünk.

Aki felnő egy üdülőparadicsomban, az fel sem ismeri, hogy mennyire szerencsés, miközben mások több 100 vagy 1000 kilométerről utaznak oda a látványért, élményért. A feltöltődésre a rengeteg fürdő, a csodálatos borvidékek, a tájvédelmi körzetek, nemzeti parkok, összefoglalva a turisztikai helyszínek kiválóak. Ahhoz viszont, hogy az ágazat folyamatos fejlesztés alatt állhasson, adatokra van szükség. Ezeket a modern technikai rendszerek révén már egyszerűen be lehet szerezni, amennyiben hajlandóak a szereplők ezek beszolgáltatására.

A feladatot a MTÜ vagyis a Magyar Turisztikai Ügynökség kapta meg, amelyik létrehozott erre egy tökéletes hálózatot. Az NTAK egy digitális adatszolgáltatási rendszer, aminek elsődleges célja a hazai turizmus versenyképességének a növelése. Ezen rendszeren keresztül már nemcsak a szálláshelyek foglaltságáról érkeznek pontos és aktuális információk, hanem számos egyéb szektorból is. Ilyenek többek között a büfék, éttermek, cukrászdák, kávézók, italüzletek, gyorséttermek, táncos-zenés szórakozóhelyek, a különféle alkalmi és állandó vendéglátóhelyek.

A sor még itt nem ér végett, a teljes palettát a jogszabályban megtalálhatod. Ami az adatszolgáltatást illeti, ehhez néha komplex szoftverrendszere van szükség, ami speciális hardveres hátteret is igényel, de a kisebb cégeknél ez egyszerűen kiváltható a CMO fejlesztésében megtalálható applikációkkal és készülékekkel. Ismerd meg a pontos feltételeket, majd élj mielőbb az ajánlattal, mivel az adatszolgáltatás 2023 júliusától minden szereplőre vonatkozik és az elmulasztása súlyos büntetést von maga után! Előzd meg a problémákat és segítsd az ország fejlődését aktívan!